Két komáromi cég egyesített erejéből egy különleges repülő tárgy jött létre. A hordozót 3D nyomtatóval hívták életre

Két komáromi cég egyesített erejéből egy különleges repülő tárgy jött létre. A hordozót 3D nyomtatóval hívták életre

Két komáromi cég egyesített erejéből egy különleges repülő tárgy jött létre. A hordozót 3D nyomtatóval hívták életre

A technológia szinte napi szinten fedi fel újabb és újabb arcát, melynek egyik legfrissebb iskolapéldáját két komáromi cég mutatta be. Egyesített erőikből egy világviszonylatban is egyedülálló projekt született meg. Lehet, első pillantásra nehéz elképzelni a 3D nyomtatás és a repülés közti kapcsolatot, de a lehetetlen most valósággá vált. A nemzetközileg is komoly ismertségnek örvendő, siklóernyőket gyártó komáromi cég felkérte a 3D nyomtatás helyi szakértőit, hogy gyártsák le legújabb modelljük egyes alkatrészeit. A gépezet számos szempontból is egyedülálló lesz.

A komáromi Švec Miroslav már több mint 10 éve foglalkozik profi szinten siklóernyőzéssel, 2013-ban pedig az extrém járművek gyártásába is belefogott. Az azóta eltelt időben SCOUT paramotors cégével hosszú utat járt be az innovációk világában, pár évvel ezelőtt pedig egy egyedi repülő gépezet megalkotásába is belefogott, mely valahol félúton található a motoros és motor nélküli siklóernyőzés között. A különleges jármű egyelőre még a „segédmotorral ellátott siklóernyő beülő“ munkanév alatt fut. „A pilótának éreznie kell a szárnyakat és a hőáramot. A siklóernyő beülője épp ezért nem rendelkezhet egy merev vázzal, mely korlátozná a visszacsatolást. De akkor hova legyen felfogatva a motor? Három év fejlesztés és 23 verzió után megfejtettük“ – mondta Švec Miroslav, a SCOUT igazgatója. A segédmotoros siklóernyőzés így egy vadiúj sportág létrejöttét hordozza magában és a hagyományos siklóernyőzés rajongói között arathatja le az első babérokat. A hozzáadott motorral, melyet csak szükség esetén kapcsolnak be, lehetővé válik a síkságról való indulás is, mely egyértelműen új kapukat nyit a sportágban.

Miroslav álma hamarosan valósággá válik, melyhez a segítő kezet a 3D nyomtatók importjával, exportjával és értékesítésével foglalkozó, helyi iFox cég nyújtja, akik a 3D nyomtatókkal történő különböző elemek gyártásában is profinak számítanak. 

„Néhány alkatrészt nem is én, hanem a mesterséges intelligencia tervezett meg. A végeredmény nagymértékben hasonlít természetes formára, egy medencecsontra. Lenyűgöző, hogy a modern technológia milyen mértékben használja az evolúció által megalkotott formákat“ – mondta Švec Miroslav az ülőrész ötletével kapcsolatban. Ez azonban nem csupán azért számít különlegesnek, mert további javítások nélkül, teljes egészében egy mesterséges intelligencia által lett kidolgozva, de a megvalósítása is a technika egyik legfelkapottabb vívmányának, a 3D nyomtatásnak köszönhető. Miután pedig Miroslav a 3D nyomtatásra a tömeggyártás során is számít, ipari szinten lesz szüksége a technológiára. Ez volt az a pillanat, amikor a SCOUT siklóernyőket gyártó cég igazgatója helyi erőkhöz fordult segítségért, konkrétan a 3D nyomtatásban jártas Liška Rolandhoz és cégéhez, az iFox s.r.o.-hoz.

Tények az iFox műhelyében készült kulcsfontosságú alkatrészről:

Feladata a gépezetben: védőkosár rögzítése
Ötlet: Autodesk Generative design, mesterséges intelligenciával
Kialakítás: 3D nyomtatóval
Anyag: karbonszálas nyomtatószalag
Gyártási idő: 40 óra
Méret: kb 40x40cm

A 3D nyomtatás során különböző anyagokból, különböző beállításokkal lehet dolgozni, a gépezet optimális működése érdekében azonban fontos, hogy könnyűek legyenek az alkatrészek, melyet a gyártó tesztelni fog. „Már működőképes. Most az anyagok és beállítások optimalizációja következik mindaddig, míg el nem találjuk azt az optimális értéket, ahol a kellő masszivitás találkozik a lehető legkisebb tömeggel. Természetesen itt más anyagokat használunk, mint mondjuk a játékok gyártásánál. Ennél az alkatrésznél például szénszálas nyomtatószalagot, vagyis karbont használunk“ – mesél Roland az ülőrész 3D nyomtatóval készült alkatrészéről. Hozzátette, 3D nyomtatói nem csupán a különleges jármű egyik nélkülözhetetlen alkatrészét fogják gyártani, de a kisebb kiegészítőket, például az állványt is.  

A jármű jelenleg még a tesztidőszakát éli és egy 10 főből álló pilótacsapat teszi majd próbára azt, akik a világ különböző pontjairól érkeznek. A sorozatgyártás várhatóan 2021 őszén indulhat el. A segédmotorral ellátott siklóernyők így több szempontból is forradalminak számítanak majd; lehetővé teszik a felszállást az olyan, jellemzően síkságos országokban, mint például Németország, Lengyelország, Magyarország, Brazília vagy Ausztrália, valamint egy vadiúj sportágat is létrehoz. Páratlanná teszi továbbá az is, hogy a hordozó gyártásában a mesterséges intelligencia és a 3D nyomtatás találkozik, miközben az sem elhanyagolható, hogy az alkatrészek nagy részét szlovákiai cégek készítik. A jármű így nem csupán Komáromot, de az egész országot is büszkén képviseli a világ minden táján.

További információt az iFox cégről a https://tlaciaren3d.sk/ oldalon talál, vagy érdeklődjön az info@ifox.sk e-mail címen, illetve a +421 901770809-es telefonszámon.

Aká je vaša reakcia na článok?

like
1
dislike
0
love
0
funny
0
angry
0
sad
0
wow
0